Már évtizedek óta cipekedtünk. Kezdetben még nem okozott gondot a munka. De aztán egyre több és több kilót kellett hurcolnunk nap mint nap. Már előre rettegtünk a meleg nyári hónapoktól. Különösen azoktól a forró júliusi napoktól, amikor minden porcikánk elnehezedik. Legalább esténként vártunk volna valami hűvös ápolásra. De nem történt semmi.
Aztán egy nap elegünk lett, és bedobtuk a törölközőt. Nagy lett a sürgés-forgás körülöttünk. Jöttek a borogatások és a furcsa szagú pakolások. Szerencsére azóta jobban figyelnek ránk. Ráadásul egy kellemes, hűsítő kencével kenegetnek mindennap, amitől új erőre kaptunk. Most már nem vonszoljuk magunkat, több energiánk van, és könnyedén lépkedünk.”
(Két őszinte Ve-forte gél rajongó láb vallomása)
Ólomnehéz lábak. Önnek is ismerős?
Érezte már Ön is a lábát ólom nehéznek, mintha folyamatosan súlyokat kellene magával cipelnie? Már számtalan módszert kipróbált, de semmi sem hozta meg a várva várt enyhülést?
A lábának egyértelműen segítségre van szüksége. Olvassa el, mivel könnyítheti meg hétköznapjait!
A monoton álló, vagy éppen az ülőmunkától lábunk vérkeringése az idő múlásával folyamatosan romolhat. Különösen nyáron, amikor a nagy melegben az erek kitágulnak, és lassul a vérkeringés. Ilyenkor nap végére a láb annyira elnehezedik, hogy az ember azt gondolja, most az egyszer könnyebb lenne lábak nélkül szárnyalni egészen hazáig. A fáradt, nehézláb érzés hosszú távon olyannyira megkeserítheti a hétköznapokat, hogy az embernek már néha nincs is kedve felkelni reggel.
Ha a lábai beszélni tudnának, biztosan azt kérnék, hogy törődjön többet velük!
Ve-forte gél: A könnyedebb léptekért, a lábak örömére
Próbálja ki a Ve-forte gélt, ami természetes összetevőinek köszönhetően gyorsan és hatékonyan segít feledtetni, enyhíteni a kellemetlen panaszokat. Mitől olyan hatásos?
Az Encian Ve-forte Gél hatékonyan segíthet a panaszok enyhítésében. Felhasználói visszajelzések alapján szinte azonnal érezhető a kedvező hatása. Gyógynövényes hatóanyagainak köszönhetően ráadásul sok kellemetlen mellékhatástól is megkímélheti magát. Használata kellemes, gyengéd bátorítást ad a lábnak.
„A Ve-forte gél nagyon bevált. Lábfáradékonyságra, vénás panaszokra kitűnő, szinte azonnal érzi az ember a javulást. A férjemnek néha megjelennek a kezén hajszáleres bevérzések, arra is ideális. Pihentető és kellemes használni.
Kollár néni, Budapest”
Milyen gyógynövények teszik hatékonnyá a Ve-forte gélt?
- vadgesztenye kivonat
hatóanyagai erősíthetik az érrendszert, ezáltal csökkenthetik a fekély és trombózis kialakulását, gyulladáscsökkentő hatása is jelentős, csökkenti az ödéma képződését - szőlőmagolaj
ami az E-vitaminokban különlegesen gazdag olajok közé tartozik. A szőlőmagok továbbá olyan antioxidáns forrás, ami erősítheti a vérerek és hajszálerek falait, ezáltal a visszerek kialakulásának megelőzésében a segíthet a gél rendszeres használata
A Ve-forte gél használatát több kedvező, jótékony hatás kíséri. De egy biztos: enyhíti a fáradt és nehéz láb érzetét, ráadásul a 250 ml-es kiszerelésnek köszönhetően nem fogy el pillanatok alatt.
Ne hagyja tehát, hogy fájó, elnehezülő lába megakadályozza a mozgásban és aktív életmódjában.
Ne cipeljen felesleges súlyokat, helyette könnyítsen léptein a Ve-forte gél segítségével!